Niceai hitvallás

Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.
Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett.
Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.
Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett és eltemették.
Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe,
ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben ítélni
élőket és holtakat és országának nem lesz vége.
Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától és Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk
mint az Atyát és a Fiút, Ő szólt a próféták szavával.
Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet.

Ámen.

 

Az Úr imádsága

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.)

Ámen.

 

Az angyali üdvözlet

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott
vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse,
Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál
érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.

Ámen.

 

Az Úrangyala

V: Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, és ő méhébe
fogadá Szentlélektől szent Fiát. Üdvözlégy, Mária...
V: Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.
Üdvözlégy, Mária...
V: És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék. Üdvözlégy, Mária...
Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja, hogy méltók lehessünk
Krisztus ígéreteire.
Könyörögjünk! Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent
kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak,
Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése
és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.
Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen.

 

Imádság a Szentatyáért

Jézus Krisztus, Egyházad Ura és Pásztora!
Te Pétert és utódait az igazság sziklájává és az egység jelévé tetted. Kegyelmeddel sok szent pásztort küldtél Szent Péter után Egyházad vezetésére.
Az ő közbenjárásukra kérünk: őrizd, kormányozd, egyesítsd és szenteld meg Egyházadat a föld minden országában.

Könyörgünk hozzád Szentatyánkért, Ferenc pápáért.
Oltalmazd hatalmaddal, irányítsd szereteteddel, világosítsd meg a Szentlélek világosságával, erősítsd meg gondjaiban, csalódásaiban a Te erőddel.
Áldd meg munkáját, hallgasd meg imáját. Ajándékozd meg egészséggel és hosszú élettel. Adj melléje mindenkor bölcs, jó tanácsadókat.
Önts szívébe megértést minden vidék és minden ember szükségei és bajai iránt.
Légy számára az üdvösség sziklája az idők minden viharában.
Erősíts meg bennünket a földi helytartód iránti engedelmességben és hűségben.
Végül pedig vezesd el őt a rábízott nyájjal együtt az örök üdvösségre.

 

Imádság a főpásztorért

Mindenható örök Isten, állj főpásztorunk mellett áldásoddal, hogy Szent Fiadat képviselhesse számunkra: gyújtson lángra buzgalmával, szégyenítsen meg példájával, szívén hordozzon szeretetével, megerősítsen türelmével, tartson meg a Szentlélek örömében, esedezzen ki ránk áldást imájával, tápláljon a te tanításoddal és tegyen minket tiszta, szent népeddé, Isten szolgáivá igazságban és szeretetben.

Úr Jézus Krisztus, tedd egyházmegyénket élő sejtté Egyházadban. Áldd meg György püspökünket, ajándékozd neki kormányzásában bölcsességed fényét és Szíved szeretetét. Óvd meg a gonosz minden támadásától. Adj neki okos és önzetlen munkatársakat. Tölts el minket tisztelettel, engedelmességgel és hűséggel püspökünk iránt, hálával az egyházmegyénknek adott kegyelmekért, és taníts meg felelősséget is viselni érte. Jutalmazd meg főpásztorunk munkáját és fáradozásait az örök javakkal.
Ámen.

(Sacramentarium Veronense)

 

Imádság a papokért

Úr Jézus Krisztus, néped örök Főpapja, a pásztorok és a nyáj Pásztora, szolgáid Mestere és Barátja, papjaidért könyörgünk Hozzád!

Ébreszd fel Egyházadban apostolaid szellemét, hogy néped növekedjék számban és érdemekben. Küldj munkásokat aratásodba és tedd őket szereteted tanúivá. Vezesd be elhivatottjaidat mind mélyebben igazságaidba. Öltöztesd igazságba küldötteidet és irányítsd őket Szentlelkeddel a helyes úton. Tedd őket a szentségek méltó kiszolgáltatóivá. Töltsd el őket jósággal és atyai gonddal a rájuk bízott közösségek, híveik iránt. Kapcsold össze szolgáidat egymással és közösségeikkel békességben és testvéri közösségben. Adj szívükbe elhivatottságot Isten dicsőségéért és a lelkek üdvösségéért. Bátorítsd őket munkájukban, vigasztald őket magányukban és töltsd el őket szeretettel a kereszt iránt.

Add, hogy életükkel és szavukkal legyenek hűséges szolgáid és szent titkaid hirdetői. Haláluk óráján légy irgalmas bírájuk és vedd föl őket mennyei örömödbe.
Ámen.

 

Imádság a világi krisztushívőkért

Istenünk, te azt akartad, hogy az evangélium ereje kovászként átjárja a világot. Ezért világi híveidet arra hívtad, hogy az élet forgatagában és a földi gondok között éljenek. Add, hogy krisztusi lélek töltsön el minket, és evilági tennivalóink végzésével is a te országodat építsük. Istenünk, te Fiad áldozata által az egész világot üdvözíteni akartad. Add, hogy Krisztus lelkével hassuk át a világot és legyünk az emberiség megszentelődésének kovásza. Kegyelmed bőségével erősítsd meg híveidet, akiket a világi ügyek hivatásszerű szolgálatára szántál, hogy lankadatlanul tanúságot tegyünk az evangéliumi igazságról és Egyházadat a világban mindig hatékonyan képviseljük.
Krisztus, a mi Urunk által.

A Misekönyvből)

 

Imádság családokért

Ó, Jézus, add, hogy családjainkban
Béke és egyetértés uralkodjék,
Hogy tiszteletben tartsák az imát
És Isten törvényét,
És hogy a törvény megtartása
Ennek szeretetét is jelentse.
Ó, Jézus, élj úgy
Minden keresztény családban,
Amint egykor Názáretben éltél.
Tartsd meg szereteted által
A család egységét minden pillanatban,
És az örökkévalóságban.
Oltalmazd, ó, Jézus
Azt a családi békét,
Amely egyedül képes megenyhíteni
Az élet keserűségeit.

(Szent XXIII. János pápa)

 

Krisztus, aki ugyanaz „tegnap, ma és mindörökké”, legyen velünk, amikor térdet hajtunk az Atya előtt, akitől minden atyaság, anyaság és minden emberi család származik.
Ajánljuk fel Krisztussal együtt a szeretet tanúságtételét, amellyel Krisztus mindvégig szeretett minket. Az Atya áldása és a Szentlélek kegyelme áradjon családjainkra Krisztusban, az ő szeretete által.

(Szent II. János Pál pápa)

napi evangeliumok

mariagyudi kegyhely

Szent Vér Báta

zsolozsma