Hírek

  1. Hatodik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 14-én. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén különösen imádkozzanak a 2020-ban Magyarországon megtartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.

    Tovább az egyházmegye oldalára
  2. Idén is várják a zarándoktestvéreket Pécs legszebb fekvésű és igen közkedvelt templomába, a Havi-hegyre az augusztusi Havas Boldogasszony-búcsúra.

    Tovább az egyházmegye oldalára
  3. A Szent Vér saját ünnepe Magyarországon korábban augusztus 8. volt. A helyi jelentőségű ünnepet IX. Pius pápa 1849-ben az egész Egyház számára előírta július elsejére. Ezután július a Szent Vér hónapja lett.

    Tovább az egyházmegye oldalára
  4. 2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

    Tovább az egyházmegye oldalára
  5. Reggel nyolc órakor zenés ébresztővel indult a tábori élet a máriagyűdi kegyhelyen. Egyre több álmos, de azért lelkes résztvevő jelent meg a gyóntatóudvaron, ahol a „Morning-zumba”-tól már az is frissnek érezhette magát, akinek nehezebben nyíltak ki szemei. Egy ilyen vérpezsdítő reggeli tornát követően mindenki kellően megéhezett.

    Tovább az egyházmegye oldalára
  6. Június 22-én ünnepelték a Pécsi Székesegyház felszentelésének 128. évfordulóját. Ezen a napon került megrendezésre a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oklevélátadó és Te Deum ünnepe, valamint a felújított Dóm tér ünnepélyes átadása, megáldása.

    Tovább az egyházmegye oldalára

napi evangeliumok

mariagyudi kegyhely

Szent Vér Báta

zsolozsma