Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, mindenkivel jóságosan, együttérzően bánt. Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Az újságírók és írók védőszentje, liturgikus emléknapja: január 24-e.

Szalézi Szent Ferenc imája

Ha minden angyal, ha a világ minden tudósa
tanulmányozta volna,
mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben,
miféle szenvedés,
próbatétel vagy fájdalmas veszteség,
nem találhattak volna
hozzád illőbbet,
mint azt, ami ért.
Isten örök Gondviselése
kezdettől fogva kigondolta,
hogy ezt a keresztet saját Szívéből
értékes ajándékként neked adja.

Mielőtt elküldötte volna,
mindentudó szemével megszemlélte,
isteni értelmével átgondolta,
bölcs igazságosságosságával megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette.

Mind a két kezével megmérte,
hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb,
egy milligrammal se nehezebb a kelleténél.

Azután megáldotta szent nevével,
fölkente kegyelmével,
beléje lehelte vigaszát,
és még egyszer rád és bátorságodra pillantott.

Így most egyenesen az égből jön feléd,
mint Istennek hívása
s könyörülő szeretetének ajándéka,
hogy egészen önmagaddá légy,
és Istenben megtaláld beteljesülésedet.

Ámen.

Istenünk, te a lelkek üdvössége érdekében úgy akartad, hogy Szalézi Szent Ferenc püspök mindenkinek mindene legyen. Segíts, hogy példája szerint mi is fáradhatatlanul szolgáljuk embertársainkat és engedd jóságosan, hogy testvéreinket szolgálva mi is tanúságot tegyünk gyengéd szeretetedről! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Elmélkedést segítő kérdések:

 

  • Hogyan fogadom a próbatételeket, a nehézségeket?

  • Hogyan teszek tanúságot Isten gyengéd szeretetéről?

 

Forrás:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/szalezi-szent-ferenc-puspok-es-egyhaztanito

https://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_149.html

https://archiv.katolikus.hu/szentek/0124.html

napi evangeliumok

mariagyudi kegyhely

Szent Vér Báta

zsolozsma