Április 2-án emlékezünk a rendalapító Paolai Szent Ferencre.

Szülei gyermekáldás miatt Assisi Szent Ferenc közbenjárásáért folyamodtak, s megfogadták, hogy fiúgyermek születése esetén a szent nevére keresztelik. Ferenc 13 éves korában ferences kolostorba, két évvel később pedig remeteségbe vonult. Egy magasan a tenger fölött talált alkalmas barlangban élt, imádságban és szigorú önmegtagadásban. Későbbiekben számos követője lett, sokan kértek tőle lelki tanácsot. Ferenc kápolnát emelt három kicsi cellával, megteremtve a ,,legkisebbek” (minimi) későbbi rendjének alapját. Mikor visszatért Paolába, az illetékes cosenzai érsek engedélyével megalapította közösségének első igazi kolostorát.

1474-ben „Assisi Szent Ferenc remetéi” néven IV. Sixtus pápa megerősítette a minimiták rendjét. A rend szigorú böjtben élve a betegek és rászorulók szolgálatába állt. Ferencet a rendtársaihoz figyelmes, gyengéd barátság fűzte; a közösséget mindenki szolgájaként ápolta. Munkáját sok csoda kísérte, azonban személye és életmódja minden csodánál nagyobb hatást gyakorolt környezetére, korának pápáira, fejedelmeire, keresztényeire.

Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

 

Olvasmány Paolai Szent Ferenc levelezéséből

A mi Urunk, Jézus Krisztus, aki mindent felülmúló nagylelkűséggel jutalmaz, adja meg nektek munkátok bérét! 

Kerüljétek el a rosszat, hárítsátok el a veszélyt! Mi pedig és minden testvérünk, jóllehet méltatlanok vagyunk, kitartóan kérjük az Atyaistent és Fiát, Jézus Krisztust, valamint a Szűzanyát, Máriát, hogy ne hagyjanak magatokra lelki-testi jólétetek megszerzésében.

Nagyon buzdítalak benneteket tehát, testvéreim, hogy bölcsen és gondosan munkáljátok lelketek üdvét. A halál biztos, az élet rövid, és mint a füst elenyészik. 

Elmélkedjetek tehát a mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedéséről, aki irántunk való szeretettől indíttatva leszállt a mennyből, hogy minket megváltson. Elszenvedett értünk minden lelki és testi gyötrelmet, és nem tért ki semmiféle kín elől sem. A tökéletes türelem és szeretet példáját adta nekünk, legyünk tehát mi is türelmesek a megpróbáltatásokban. 

A gyűlölködésről és veszekedésről tegyetek le. Kerüljétek el óvatosan a kemény szavakat, és ha ki is csúsztak ilyenek az ajkatokon, ne restelljetek megadni az orvosságot is a szájatokkal, amivel a sebeket ejtettétek. Úgy bocsássatok meg kölcsönösen egymásnak, hogy később a sérelmet fel ne rójátok. A sérelemre való visszaemlékezés ugyanis: jogtalanság, a harag továbbszövése, a bűn megőrzése, az igazságosság ellensége, rozsdás nyíl, a lélek mérge, az erények elvesztegetése, az elme férge, az ima megzavarása, az Istenhez intézett kéréstek erejének megsemmisítése, a szeretet elárulása, lélekbe szúrt tövis, soha el nem alvó gonoszság, soha el nem fogyó bűn és mindennapi halál. 

Szeressétek a békét, ezt a mindenekfelett kívánatos, értékes kincset. Már tudjátok, hogy bűneink felkeltik Isten haragját. Bűnbánatot kell tehát tartanotok, hogy megbocsásson nektek az irgalmas Isten. Amit eltitkolunk az emberek előtt, az nem titok Isten előtt. Térjetek meg tehát őszinte szívből! Úgy éljetek, hogy elnyerjétek az Úr áldását, és az Atyaisten békéje legyen mindig veletek!

Könyörgés

Istenünk, alázatos lelkek felmagasztalója, te Paolai Szent Ferenc remetét választottaid dicsőségébe emelted. Add, hogy érdeméből és példáját követve egykor boldogan nyerhessük el tőled azt a jutalmat, amelyet az alázatosaknak ígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Elmélkedést segítő kérdések:

  • Elfogadom-e magamat?
  • Tisztelettel és gyengédséggel tekintek-e másokra?
  • Imádkozom-e embertársaimért?

Forrás:

http://www.ktp.hu/kalendar/paolai-szent-ferenc-aprilis-2

https://www.magyarkurir.hu/hirek/paolai-szent-ferenc

napi evangeliumok

mariagyudi kegyhely

Szent Vér Báta

zsolozsma