Szentségkitételkor

Ének: Szent vagy, Uram, szent vagy!
Incenzálás:
Térdet, fejet hajtok,
Néked áldást mondok,
Hiszem, itt vagy valóban
E nagy szakramentomban.

Tebenned remélek,
Szívemből szeretlek,
Készebb vagyok meghalni,
Mint Téged megbántani.

Anyaszentegyházunk oltárai elé térdelünk, Uram, az új és örök Szövetség szentsége elé, melyet Isten kötött a megváltott emberi nemmel. Föltekintünk Rád, Uram, aki jelen vagy közöttünk hús-vér emberként, testben-lélekben, Istenként és emberként. Imádunk Téged és áldunk Téged. Köszönetet mondunk Neked, mert ahogyan közöttünk vagy, halálodat hirdeted: a világ sötét éjszakáját, melyen elárultunk Téged bűneinkbe hullva. Halálod által ment át a világ Isten titokzatos, hangtalan életébe. Életáldozatod elé térdelünk, mely kiengesztelte a mennyet és a földet, mely bennünket is lángra gyújtva, bennünket is feláldozva és Istennek ajándékozva, kiragadott minket a halálból, és magával vitt a Szentlélek láthatatlanul lángoló tüzébe, amely megőrzi, megszenteli és Istenben megmenti a világot, miközben maga elég.

Az Oltáriszentségben köztünk lakozó Jézus – eléd térdelünk!
Az Oltáriszentségben egyesítesz magaddal minket, Te, aki az Atya Örök igéje vagy, az Emberfia. Ha ezt a kenyeret esszük, Benned maradunk és Te is bennünk maradsz. Ha Téged ízlelünk, átváltoztatsz minket önmagaddá: növekedni kezd bennünk a hit, a remény és a szeretet. Ha magunkhoz vehetünk Téged, az Élet kenyerét és a mennyei dicsőség zálogát, sokan egy testté leszünk. Önzésünkben ítéletünkre szolgálna e táplálék, de a Szeretet erejében szabaddá tesz, egyesít minket, és mindenkit testvérként kapcsol össze. Ha az Újszövetség áldozataként, mint egyetlen szent közösség emelkedünk Hozzád, mikor megáldozunk, akkor halálodat hirdetjük, amíg el nem jössz; akkor bennünk is megújítod halálod és feltámadásod titkát. Halálod titkába keresztelkedtünk bele, mely valójában az Élet, valahányszor az Oltáriszentséget magunkhoz vesszük.

Valóban kenyérré leszel számunkra Igédben, és valóban éltető Ige vagy számunkra, mely által az Atya minden igazságot belekiált az öröklétbe. Élj bennünk, akik édes örömmel ízlelünk, mint minden emberi valóság Legnagyobbikát! Ámen. (Hugo Rahner)

 

Forrás: Máriagyűdi imakönyv – Máriagyűdi Római Katolikus Plébánia, 2016.

napi evangeliumok

mariagyudi kegyhely

Szent Vér Báta

zsolozsma