Dallos Tamás püspöki szertartó gondolatai a böjtről

A böjt tágabb értelemben a vallási okból történő lemondást jelenti ételről és italról. Sok kultúrában ismeretes. A keresztény hívő ember számára azonban sajátos célt ad a böjtölésnek az a hagyomány, amelyet a Szentírás tanúságából ismerünk. Jelen van az Ószövetség népének életében például a különleges vallási eseményekre, ünnepekre való felkészülésként. Jézus nyilvános működése megkezdése előtt 40 napos böjtöt tart. Az Apostolok Cselekedetiből tudjuk, de a legrégibb közösségi szabályzat, a Didakhé is tanúsítja, hogy az első keresztények böjtöltek. A böjt gyakorlatában, a lemondásban, az önfegyelem és mértékletességben ugyanis az imádság megerősítését látták, védelmet a kísértésekkel szemben, sőt a megtakarítás egy-egy lemondás által a cselekvő, segítő szeretetre is jobban sarkall. A böjtölésben átéljük azt, hogy mennyi minden van az életünkben amik gyors pótkielégülést adnak. Ha ezeket elhagyjuk vagy mértékletesen bánunk velük, elkezdünk vágyakozni egy kívülről jövő beteljesedésre, Istenre. A bencés szerzetes, Anselm Grün írja: „Aki nem böjtöl, az egyben annak adja a tanújelét, hogy ő már valami mással töltekezett be, de nem Istennel; aki nem böjtöl, abban jóllakik és elalszik az Isten utáni éhség és vágy, aki nem vágyakozik az nem virraszt, és aki nem virraszt azt alva fogja találni az érkező Vőlegény”

Dallos Tamás